4.rész

Sziasztok!

Sajnálom, hogy rég nem hoztam részt, de igyekszek gyakrabban hozni :)

-Igen? -vettem fel álmosan a telefont
-Szia Sophie, Olivier vagyok.
-Olivier? -kérdeztem vissza -Jaa tudom, bocsi csak most keltem fel és még nem fog az agyam
-Semmi baj. Azért hívtalak, hogy nincs-e kedved ma velem ebédelni. -egyből felébredtem a szavaira
-De van, jó lenne. Mikor és hol? -kérdeztem
-Ahol megismerkedtünk kávézóval szemben van egy jó étterem, és olyan 3 körül?
-Tökéletes -mosolyodtam el.
-Hát akkor 3-kor, szia Sophie
-Szia Olivier -köszöntem el, majd bontottam a vonalat
Egész délelőtt vigyorogtam, apa azt hitte, hogy megőrültem, de nem érdekelt. Örültem, hogy Olivier randizni hívott, mert nagyon kedvelem őt. 

Hamar elment az idő, és 1 órakor bezárkóztam a szobámba és készülődtem. Már az egész ruhatáramat kipakoltam mikor végre összeállt a szettem. Megcsináltam a  hajamat, raktam fel egy kis sminket és kész is voltam. Vetettem magamra egy utolsó pillantást a tükörben, majd elindultam. Beszálltam a taxiba, majd bemondtam a címet, és elindultunk. Mikor odaért az étterem elé fizettem, majd kiszálltam. Olivier már ott volt. Mikor meglátott felállt és adott 2 puszit
-Csinos vagy -mondta mire teljesen elpirultam
-Köszönöm. -leültünk és rendeltünk
-Mesélj magadról -mondta már mikor ettünk
-Mit meséljek?
-Bármit -mosolygott rám, majd visszamosolyogtam és belekezdtem
-Hát Milanóban élek anyukámmal, most apánál vagyok amolyan nyaralásképpen, mert anyu nemsokára újra házasodik, és a vőlegényével utazgat kicsit. Jövőre végzek a suliban, aztán még nem tudom, hogy mi szeretnék lenni, asszem ennyi.
-Érdekes életed van.
-Nem igazán -nevettem fel -Na de most te jössz
-Oké, gondolom rájöttél, hogy Francia vagyok, de most munka miatt élek Londonban. Számomra nem igazi munka, mert ez a hobbim is, imádom csinálni.
-Mi a munkád? -kérdeztem rá
-Focizok -gondolhattam volna, tipikus focista kinézete van
-Sejthettem volna...
-Tessék? Mért sejthetted volna? Nem bírod a focistákat? -döbbent meg
-Hát régen nem bírtam őket, de apa csapatát szeretem, jól kijövök a játékosokkal
-Apukád edző? Valamilyen iskola csapatban vagy ilyesmi?
-Hát ez nem iskola csapat, inkább híres -gratulálok Sophie, ez értelmes mondat volt
-Híres? Netán 3. vagy 4. osztály csapatát vezeti? -kíváncsiskodott
-Én ehhez nem értek, csak a csapat nevét tudom. Chelsea -mondta mire Olivier kiköpte a pohár vizet amit épp ívott

-Cheelseaaa? Csak nem Di Matteo az apád? -úgy látszik tényleg híres csapat
-De igen, ő -mosolyodtam el, de mikor Olivier arcára néztem lehervadt róla a mosoly -Valami baj van?
-Neem. Nincs semmi, csak meglepődtem -mosolyodott el végre ő is
A hátralévő időben nem beszéltünk se a fociról, se apámról. Teljesen hétköznapi dologról beszélgettünk. Elmúlt már 4 óra is mikor elbúcsúztunk. Próbáltam egy taxit hívni mikor megállt előttem egy kocsi. A kocsiból Oscar szállt ki, egyenesen felém jött
-Szia, hát te?  -meglepődtem, hogy itt van

-Épp erre jártam, mikor is észrevettelek téged egy pasival -nézett rám mérgesen
-Na és? Nem tartozok neked elszámolással. Azzal találkozgatok akivel akarok!
-Tévedsz. Fogalmad sincs, hogy ki ez a pasi mi??
-Te ismered?
-Persze. A városi rivális Arsenal focistája. Apád nem fog ennek örülni!
-Ez engem nem érdekel. Nem fogok nem találkozgatni vele, mert egy másik csapatban játszik. És ha most megbocsájtasz hazamennék. Szia. -vágtam oda neki, majd beszálltam egy taxiba és hazamentem.